Ravensara aromatica – egy zavaros történet 2. rész
 

A Ravensara aromatica őshazája Madagaszkár. Ha láttak már a tévében filmet Madagaszkárról, akkor tudják, hogy egyedülálló, méretét tekintve a Föld negyedik legnagyobb, Afrika keleti partjaitól nem messze az Indiai-óceánban fekvő sziget. Növényvilága különleges.

Az egy adott helyen található, őshonos növényfajokat endemikusnak nevezik. Madagaszkár növényvilágának nagy része, kb. 11 000 faj endemikus, vagyis, azon a helyen őshonos. Nem meglepő, hogy a botanikusok paradicsomának tekintik. Mivel Madagaszkáron teljes gőzzel folyik a fakitermelés, környezetvédők és botanikusok serege táborozik mindenhol a szigeten. A mai napig fedeznek fel újabb és újabb fajokat.

Madagaszkár főleg a francia gyarmatosítok célpontja volt. A szigettel kapcsolatos első botanikai leírások az 1600-as évekre datálhatóak. A Ravensara aromatica tudományos név végződése Sonnerat, amely a faj kategorizálását elvégző botanikus neve. Sonnerat gyűjtéseit 1768-tól végezte. Monsineur Sonnerat és nagybátyja – Mauritius, egy másik Indiai-óceán-i sziget – kormányzója növényeket gyűjtögetett akkoriban Madagaszkáron. Ezzel egy időben az Indiai-óceán a növények csereterületévé vált. A fajok a kereskedők hajóival szigetről szigetre vándoroltak. A hajók fűszereket szállítottak India, Indonézia és a Nyugat-afrikai partok között. Nem meglepő módon a Madagaszkárra került növények nagy része Mauritiusról, Srí Lankáról és Indonéziából érkezett. Ekkoriban a közelben található afrikai partvonal brit fennhatóság alá került. No és persze, nem szabad elfelejtenünk a hollandokat sem, akik akkoriban a fűszer kereskedelmi útvonalakat tartották fennhatóságuk alatt.

A jelenkorhoz közelítve, a 20. században a francia gyarmati kormányok az aromás növények termesztését sürgették, mert a francia kozmetikai és parfümipar igényeinek kiszolgálását tartották szem előtt. Madagaszkárt a geránium-, ilang-ilang- és szegfűszegolajról kezdték számon tartani.

Mivel az USA-ban az aromaterápia egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a ravensara is egyre keresettebbé vált. Különböző támogatások révén új ültetvények és lepárlók nőttek ki a földből. A támogatások révén létrejött projektek persze általában a kutatók, marketing szakértők és a közigazgatás figyelmét is felkeltik, a tudományos világ felélénkül. Ez pedig mindig tettre kész 'tudományos szakértőket' vonz, kivéve a helyi, bennszülött lakosságot, akik ugyan mit is tudhatnak az ügyről? Így történik ez a legtöbb gyógynövény esetében. Általában azonosítják az adott növényben található 'aktív összetevőt', majd egy izolált klónt nevelnek. Ekkorra, meglehetősen cinikus módon, a növénnyel aktívan foglalkozó vállalat vagy tudományos szervezet egy kvázi kereskedelmi állapotot hoz létre, amely egészen biztosan hátrányosan érinti mindazokat, akik elsősorban terápiás hatásaiért használták a növényt – vagyis a bennszülötteket. Csak remélhetjük, hogy a használt névtől függetlenül a ravensara túléli a jellemző folyamatot!

Sajnálatos módon az EU lehetővé tette a gyógynövények felhasználási módjainak szabadalmaztatását. A szabadalmak többsége persze nagyrészt a 'hagyományos módon történő használatra' alapoz. Ez pedig az alapvető polgári jogok, de inkább a születésünktől ránk ruházott jogaink megcsúfolása, amely pedig mindannyiunknak jogot biztosít a Föld által ránk ruházott javakra. A szabadalmakat olyan dolgokra kéne biztosítani, amelyek számunkra újak, még nem ismertek és nem azokra amiket régóta ismerünk és használunk. Egy adott összetevő azonosítása nem több, mint tény, annak hatásait nem kéne szabadalmaztatni.

Ezek után nézzük meg azok helyzetét, akiknek a ravensara olaját köszönhetjük. Madagaszkár lakói ebben az esetben két növényt ismernek és használnak. Az egyik növény, amely erősen ánizsos illatot áraszt Ravensara anisata néven lett bejegyezve. A fa akár 20 méter magasra is megnő, aromás és erősen csípős illatot áraszt, virágai aprók és zöldes színűek. A faj a magasan fekvő, és nehezen megközelíthető helyvidékein őshonos, ma már védett faj. A helyiek Havozo vagy Avozo néven ismerik. A Ravensara anisata illóolaját, amelyet hagyományosan a kéregből nyertek, az aromaterapeuták nem igazán hasznosították. Összetételét tekintve nagy mennyiségben tartalmaz metilkavikolt és anetolt. A botanikusok saját bölcsességük tudatában úgy határoztak, hogy a Ravensara aromatica és anisata ugyanaz a faj.

A helyiek egy másik népszerű, gyógyításra használt fát, és a belőle nyert olajat Voaravintsara vagy ravintsara néven emlegettek, amely a mai tudományos nevezéktan szerint Cinnamomum camphora néven van elkönyvelve. Érthető? Eléggé összezavartam már Önöket? Pedig semmi másról nincs szó csak egy névcseréről! Nyilvánvaló, hogy a két fából nyert illóolaj különbözik egymástól. Számomra semmi zavaró nincs benne, hiszen tudom, hogy milyen olajat vásárolok és milyet árusítok. A forrás a régi, a bennszülöttek a régiek és ők tudják, hogy mit csinálnak.

A többi madagaszkári lepárló pedig el kellett, hogy döntse mit árul, a kereskedőknek meg be kell érniük azzal a névvel, amit nekik mondanak. Ezért a legtöbb terapeuta csak akkor kerül ellentmondásba, amikor beszerzési forrást vált, vagy amikor újabb tankönyveket írnak a szakértők és újabb valóságot teremtenek.

Szerintem a legmegfelelőbb megközelítés a következő, – és itt válik hasznossá a kémiai analízis - hagyjuk, hogy a botanikusok eldöntsék, hogy mi micsoda. Nekünk, terapeutáknak mindenesetre három választásunk van: az egyik olaj cineolban gazdag és az aromaterápiában hagyományosan ravensara néven ismerik (ma ravintsara); a második olaj metilkavikolban gazdag, a fa kérgéből készítik és általában Ravensara anisata néven (a kereskedelem egyre többször R. aromatica néven említi) ismert. A harmadikat az előbbi faj leveléből szintén lepárlással állítják elő. A fenti három olajat semmiképpen nem szabad összetéveszteni a távol-keleti, linalolban gazdag Ho fa vagy Ho levél néven ismert Cinnamomum camphora olajával. Ez a legegyszerűbb módja a zavar kizárásának.

Megjegyzem, semmiképpen nem szeretnék a Ravensara-ügy gurujává válni. A fenn leírt fejtegetés valószínűleg további botanikai vitákat generál majd. Mindenképpen a kereskedő feladta, hogy tudja, hogy mit is árul és vásárlóinak is azt mondja. Természetes, hogy az újonnan érkezők tudományosan hitelesek szeretnének lenni. A régebbi múlttal büszkélkedő, és azonosítható valamint megbízható forrásból vásárló kereskedőknek erre nincs szükségük. Egyet kell csupán tenniük, a tankönyvek által leírt tényleges forrást és terméket kell azonosítaniuk.

Szerintem minden aromaterapeutának érdemes egyet értenie abban, hogy a Pierrre Franchomme által eredetileg bemutatott, Teddy Fearnhamm és mások által népszerűsített, az aromaterapeuták körében sikeresen alkalmazott illóolajat Európában Ravensara aromatica néven ismerik. Ez pedig tulajdonképpen nem más, mint a madagaszkári ravintsara olaj. Akármilyen néven emlegetik is a botanikusok, még ha nem is az igazi, vagy helyes néven említett olaj, nem változtat a lényegen. Most már egyértelműen látható, hogy a kezdetektől fogva a ravintsarát helytelenül ravensaranak nevezték és az évek múltával Ravensara aromatica névvel címkézték, amikor tulajdonképpen a Cinnamomum camphora olajról beszéltek.

Az illóolajat a Fragrant Earth a jövőben ravintsara néven árulja majd. Egy biztos, az illóolaj a madagaszkári fa leveleinek lepárlásából származik és Cinnamomum camphora L. ct cineol (ex Ravensara aromatica) latin megnevezéssel forgalmazzuk. Ez valószínűleg senki mást nem érdekel majd, kizárólag az aromaterapeutákat, akik minden értenek a fentiekből.

A két illóolaj legegyszerűbb azonosításának módja: ha az üvegben lévő illóolaj ánizsos illatú, akkor az biztosan nem az eredeti ravensara (még akkor sem, ha a hivatalos latin neve Ravensara aromatica).

A hiedelmek szerint a Cinnamomum camphora faj a 19. században került át Madagaszkárra. Mások állítják, hogy jóval korábban telepítették be a szigetre, sőt, hogy talán a hollandok vitték magukkal kalandozásaik során. Ez a ravintsara a szigeten mindenhol előfordul, erkélyeken, sőt cserépben nevelik! Nem meglepő, hogy ugyanaz a faj más olajat produkál, mint őshazájában a távol-keleten. A faj illóolajának cineol, linalol, szafrol és nerolidol kémiai típusa is ismert.

Ha elfogadjuk, hogy a 18. században Sonnerat helyesen azonosította a Ravensara aromatica fajt és feltételezzük, hogy a Cinnamomum camphora-t nem ismerték ravintsara néven, akkor meg kell kérdőjeleznünk a R. anisata név, mint szinonima eredetét. 1950-ben Danguy egy fajt Ravensara anisata néven azonosított a fából kinyert illat miatt. A mai nézőpont szerint a két faj egy és ugyanaz. Mindenesetre az illóolajat tekintve, a kereskedelemben a Ravensara anisata illóolaj a fa kérgéből nyert, vagyis a magas százalékban metilkavikol tartalmú olajat jelenti. A levélből nyert olajat viszont Ravensara aromatica néven értékesítik. Ez az olaj viszont teljesen más kémiai összetételről tanúskodik, főleg szabinént, limonént, mircént és kis mértékben metilkavikolt tartalmaz. Ez az igazi olaj, (legalábbis botanikai értelemben) amelyet egykor senki nem akart!

A történet mindenesetre eléggé zavaros és ha meg akarjuk érteni, akkor némi ismeretre van szükségünk a kereskedőket illetőleg. A dolgok tisztázása persze fontos, csak egy kis időt vesz igénybe. Persze senki ne gondolja, hogy a kereskedők érdektelenek a témával kapcsolatban vagy hogy mindenki azt gondolja, hogy 'én vagyok a téma guruja'. A múltban volt egy kis kavar a fejekben. Én meg remélem hozzájárulhattam a téma jobb megértéséhez. Mindenesetre egy biztos, ha valahol ravensara néven árulnak Cinnamomum camphora latin megnevezésű olajat, de származásilag nem Madagaszkár van megjelölve, az biztos piros zászlót jelent!

Végső soron a terapeuta használja az olajokat. A terapeuta az, aki tapasztalja, ha egy illóolaj működik és hatásos. Az is biztos, hogy nem árt, ha a terapeuta bízik a kereskedőjében, és végül a terapeutának kell azt is eldöntenie, hogy kiben bízik.

Manapság a ravensara nagy érdeklődésre tart számot, általában hiány is van belőle a piacon és valószínűleg ez így is marad egy ideig. Ez az olaj az aromaterapeuták repertoárjának egyik legértékesebb olaja, és nem lehetetlen, hogy legalább olyan 'csillag' lesz belőle, mint a levendulaolajból vagy a teafaolajból.

Egy következő születendő csillag az Ausztráliában őshonos Kunzea ambigua (kunzea), angol hétköznapi nevén 'tick bush v. tetűbokor lesz valószínűleg, és nem állok messze a valóságtól ha azt mondom, hogy ez a növény is a ravensara-sztorihoz hasonló sorsra fog jutni. Amint népszerűségre tesz szert, a botanikusok találnak majd más alternatívát... Mi azonban egyenlőre maradjunk a kunzea és ravensara neveknél, hiszen ez az aromaterápiában nyelvén és a könyvekben népszerű megnevezésük.

Kunzea (Kunzea ambigua)

Kép: Wikimedia Commons - szabad felhasználás (Creative Commons Attribution/Share Alike License)

A következőkben még egy érdekes cikket adnék a már korábban írt Ravensara illóolaj témához. A cikk Jan Kusmirek munkája, akivel személyesen is volt alkalmam találkozni. Jan nagyban hozzájárul az aromaterápia népszerűtlenhez, az angol parlamentben aktív lobbizással sikerült elérnie, hogy az aromaterápiát ma az Egyesült Királyságban, mint az egészségügyben aktív alternatív terápiát használhatják nővérek, szülésznők és az ambulanciákon dolgozó szakemberek.

Jan e cikkét nem publikálta, de személyesen engedélyt adott rá, hogy lefordítsam és közzétegyem. A cikk nem csupán azért érdekes, mert egy konkrét illóolajjal kapcsolatos félreértéseket segíthet tisztázni, hanem azért is, mert segíthet belelátni, hogy a valóságot politikai, gazdasági és geopolitikai érdekek mennyire befolyásolhatják. Néha Huxley könyve a Szép új világ jut eszembe... de akinek nem inge ne vegye magára!

Ravensara aromatica – egy zavaros történet 1. rész

Írta Jan Kusmirek – lefordítva a szerző engedélyével

A taxonómia vagyis rendszertan a dolgok hierarchikus megnevezésének tudománya. A botanika a növényeket tanulmányozó tudomány. A két tudomány együttes használata szüli az úgynevezett Latin neveket (binomiális), amelyek a növényfajok azonosítását szolgálja. A legutóbbi években, sőt évtizedekben sok változással találkozhattunk – a kertészek bizonyára tisztában vannak ezzel – amelyek végső soron zavart okozhatnak a fejekben. Jó példa erre az angolszász nyelvterületen a harangvirág esete. Angliában a latin megnevezése Hyacinthoides non-scripta, Skóciában Campanula rotundifolia, Ausztráliában Sollya heterophylla, Észak-Amerikában pedig Mertensia néven ismert.

Mint a legtöbb dolog a világban, a zavar oka a szabályozási politikában keresendő. Az Európai Unióban enyhén szólva megszépített kifejezéssel harmonizációra törekszenek. Más szóval nevezhetnénk persze standardizálásnak, szabályozásnak is. Az EU-bürokrácia talán a volt szocialista országok nehézkes ügyintéséi idejére emlékeztet. A közelmúltban csatlakozott országok nem régen adták fel saját rendszerüket. Amikor arról beszélnek, hogy a Lengyelországban termesztett kapornak ugyan olyannak kell lenni, mint a Franciaországban termelt kapornak – legalábbis a bürokraták szerint, akkor ezt az újonnan csatlakozott országok lakók valószínűleg értik mire gondolok. Szerencsére, vagy inkább szerencsétlenségünkre a természet nem így működik, ezért valamit ki kellett találniuk, hogy a régi és bevált magfajtákat megszüntessék, mondhatni illegálissá avanzsálják. A genetikai állomány megcsappanására egészen addig nem gondoltak, amíg már a törvényhozási folyamatokban jócskán előrehaladtak. A problémát természetesen először a nonprofit szervezetek kezdték boncolgatni, például az Egyesült Királyságban működő Henry Doubleday Institute (Henry Doubleday Intézet) emelte fel szavát úttörő módon az egészséges fajtavariációk megőrzéséért, amelyekről az EU a harmonizációt a szeme előtt lebegtető bölcsességében úgy döntött, hogy ilyen vagy olyan okból a társadalom számára nem kívánatosak.

A változásokból következően nagy elánnal láttak neki az új európai fajták kidolgozásának. Innen már csak egy lépésre nyílott a lehetőség az új fajták szabadalmaztatásához. Az új fajták meg természetesen legtöbbször – a legnagyobb multinacionális vállalatoknak kedvezve - adott növényvédő szert, műtrágyát, rovarirtót kívántak, ami az egységesített termesztéshez nyitott utat. Az átlagember persze nem érti, hogy mi történik és hogy miért is kell átírni a tankönyveket.

A politikai befolyásolás persze nem új dolog, különösen nem az európai kontinensen. Különösen a britek és a franciák estén igaz ez, akik rendszeresen egymással hadakoztak. A britek megnyerték a birodalomépítési versenyt, igaz, gyakran a franciák hátrányára. A franciák valószínűleg sosem bocsájtottak meg a briteknek Waterloo-ért […]. Ez a régmúltra visszanyúló ellentét ma olyan formában nyilvánul meg, hogy a francia nyelvet az angolok a világ 'lingua franca'-jának (közvetítőnyelv) minősítik le. A francia bürokraták pedig utálják az elangolosított szavakat, sőt törvényeket is hoztak azok kiszűrésére a francia nyelvből.

A gigászok csatája a botanikába is bevonult. A tudományos életben a brit és francia felfedezők azon fáradoztak, hogy minél több növényt gyűjtsenek világszerte, majd azokat Euróbába hazaküldjék és latin névvel ellássák. Volt amikor ugyanúgy azonosították a növényeket, volt, amikor különböző módon. A latin binomiális végére a növényt felfedező személy nevét biggyesztették. Például: Eucalyptus globulus La Balladiere – nyilvánvalóan francia volt az illető, ezt a meccset ő nyerte! A tudósok régi időkre visszanyúló harca az oka a harmonizáció szükségességének és úgy tűnik, hogy a francia módszer nyerésre áll.

Ha innen nézzük a problematikát, akkor több kérdés is felmerül. Ahogy már fenn említettük, az alattomosan beszivárgó sztenderdizáció egyértelműen a nagy, és az európai kontextust tekintve multinacionális vállalatokat kiszolgáló politikai döntések sorozata. Ha a tőke és a kormányzatok között szerződés születik, akkor a sztenderdizáció nem más, csupán a munka kontrollja. A törvényhozás egy része úgy működik, hogy a jóhiszemű tömegeket megtévessze. […]

Tulajdonképpen miért is fontos számunkra a növényekről beszélni? Ha évekkel ezelőtt megkérdeztünk volna több aromaterapeutát, hogy melyik a kedvenc antivirális illóolajuk, akkor valószínűleg azt válaszolták volna, hogy a ravensara. Az élet egyszerű volt, az olajat csupán néhány forrásból lehetett beszerezni. Mindenki tudta, hogy mit vesz és kitől.

A ravensara illóolajjal személy szerint sok-sok évvel ezelőtt ismerkedtem meg. Akkoriban nem is foglalkoztam még illóolajokkal. 25 évvel ezelőtt, Pierre Franchomme ismertetett meg az olajjal. Nem sokkal később a Fragrant Earth is forgalmazni kezdte az olajat, nem utolsó sorban azért, mert Teddy Fearnhamm és később Ulla Maia Grace is meggyőztek a kiemelkedően hatásos, antivirális tulajdonságaiért kedvelt olaj fontosságáról és hasznáról.

Emlékszem, hogy egy aromaterápiával foglalkozó konferencián, amelyen Teddy is részt vett, előadok azt állították, hogy a ravensara tulajdonképpen nem más, mint kámforolaj. Körülbelül 18 évvel ezelőtt erre én azt válaszoltam neki, hogy rosszul tudja, és a ravensara illóolaj még távolról sem hasonlít a kámforolajhoz, ami igaz is. Ezzel azonban a történet nem ér véget.

Ha megnézik a Fragrant Earth árlistáját (vagy a webáruházát sic!), megtalálják a ravensara nevű illóolajat de a latin megnevezésében Cinnamomum camphora van feltüntetve, sőt a hétköznapi név mögött zárójelben a ravintsera név is ott csücsül.

Gyakorta kapunk levelet vásárlóktól, amelyekben a neveket kérik rajtunk számon, illetve, állítják, hogy fogalmunk sincs arról, hogy tulajdonképpen mit árulunk. Mivel éveken át vizsgáltam és kutattam az olajat, sőt én kezdtem árulni (az Egyesült Királyságban), azt gondolom, hogy mégiscsak van róla fogalmam. Gyakran azonban megfordul az agyamban, hogy a múlt és a jelen botanikusai vajon biztosan tudták- és tudják-e, hogy miről beszéltek vagy beszélnek. Abban az egyben látszólag mindenki egyetért, hogy a Franchomme által eredetileg népszerűsített ravensara, a babérfélék (Lauraceae) családjába tartozott.

A ravensara nevet az angol nyelvi környezetben ma már mindenki biztonsággal használja. Könnyű kiejteni, így viszont a latin név is a könnyen kiejthető hétköznapi név áldozata lett. Az eredeti írásmód szerint a növény neve Ravensara aromatica és hogy őszinte legyek, nekem még ma is ugyanazt a növényt jelenti. Az irodalmat gyorsan átfutva a aromaterapeuták által használt olajat ilyen nevekkel illették a szakértők:

Ravensara aromatica

Evodia aromatica

Evodia ravensara

Agathophyllum aromaticum

Agathophyllum ravensara

Ravensara anisata

Laurus aromatica

Cinnamomum camphora

Na az ilyen problémák kibogozását legjobb a botanikusokra hagyni! Ettől függetlenül a zűrzavar leginkább a felhasználóra nézve lehet zavaró. Csak a helyzet illusztrálására: ha ma a kávét teára neveznék át és viszont, melyiket inná ezután? Megváltoztatná az ízlését csupán mert nevet cseréltek? Nem gondolnám. Na ez a lényeg a ravensara esetében is.

A jelenlegi nézetek szerint a ravensara - az olaj korai alkalmazói által is így ismert, - tulajdonképpen a Cinnamomum camphora. Mindjárt kifejtem, hogy miért is ez a név a használatos, de előbb ugorjunk vissza kicsit a kereskedelem történelmében fennálló bábeli állapotokhoz. Egy-két bekezdéssel ezelőtt utaltam egy konferenciára, ahol azt állították szakértők, hogy a ravensara tulajdonképpen kámforolaj. Ezzel azt érték el, hogy azok a kereskedők, akik nem jutottak hozzá az eredeti ravensara illóolajhoz, a kámforolajat kezdték népszerűsíteni. Sajnos tendencia – különösen a Britek esetén -, hogy mindent meg lehessen venni olcsóbban. Hát nem lehet csodálkozni, hogy ekkoriban némi gyanú kezdte övezni a ravensara illóolajat. Ezért az olyan cégek, mint a Fragrant Earth vagy a Teddy Fearnhamm által jegyzett Saffron Oils a valódi ravensara olajat, a származási hely feltüntetését és az eredeti, hamisítatlan olajok használatát támogatták. Ez a meggyőződés a Fragrant Earth születésétől fogva változatlanul él.

Kétségtelen, hogy, amint a a fent felsorolt nevekből látszik, a botanikusok ma is vitatkoznak azon, hogy tulajdonképpen mit is fed a ravensara név. Mivel a sztenderdizáció direktíváinak fogságában élünk, és mert a törvények megszabják mit kell tennünk, a Fragrant Earth hivatalosan is a Cinnamomum camphora megnevezést használja. Őszintén szólva, nem a mi dolgunk, hogy egy növényt milyen névvel illetnek. A mi dolgunk az, hogy ugyanazt áruljuk, mint amit 20 évvel ezelőtt vagy annál is régebben árultunk,mert az az olaj működött, és az az olaj, amit a legtöbb orvos is ismer. Hozzáteszem, akkoriban a piacon egy Ravensara aromatica nevű olajat is árultak, igaz nehezen és csak kis mennyiségben lehetett hozzáférni. Alig használták és nem is igazán reklámozták, mert néhányan veszélyes illóolajnak titulálták.

A legtöbb kereskedő olyan távol került a beszerzési forrástól, hogy a vásárlásnál kizárólag a gázkromatográfiás (GLC) vizsgálati eredményekre kell hagyatkozniuk és fogalmuk sincsen, hogy a vásárolt olaj honnan származik. Ez további gondolatokat is felvet. A gázkromatográfiás vizsgálattal önmagában nincsen gond, de a tesztelő laboratórium standardokat állít fel az általuk kapott kereskedelmi minták alapján. Ha belegondolunk, a kapott minták is különböznek egymástól. Vegyük a következő példát: egy labor Cinnamomum camphora mintát kér be. A labor helyesen járt el, hiszen a pontos meghatározáshoz illő tudományos, nem pedig a hétköznapi nevet használta. Eddig minden stimmel. Ha viszont megnézünk illóolaj listákat, akkor a Cinnamomum camphora megnevezésnél olyanokat találunk, mint Ho fa vagy Ho levél (Ho wood, Ho leaf). Na akkor melyiket kapja a labor? A Cinnamomum camphora faj amúgy igen változatos, földrajzi elterjedését tekintve rengeteg alfaja és kémiai típusa létezik. A baki valószínűsége elég nagy.