Receptek

2010. december 13., hétfő

Középfülgyulladás és az illóolajok

Először két évvel ezelőtt történt még Seattle-ben, hogy Réka, a nagyobbik lányom panaszkodni kezdett, hogy fáj a füle. Elmentünk a gyerekorvoshoz másnap, mikor Réka már szinte sírt a fájdalomtól. Az orvos megállapította, hogy középfülgyulladása (orvosi nyelven - otitis media) van, méghozzá igen heveny és csúnya gyulladásnak minősítette. A középkorú doktornőnek két gyereke van és bár ő sem híve az antibiotikumoknak, más hivatalosan felírható eszköz híján természetesen rögtön felírta a Maxicilin-t, ami lórugás erősségű antibiotikum. Elmondtam, hogy mint aromaterapeuta, megpróbálnám az illóolajokat is bevetni. Igen érdeklődő volt és megállapodtunk hogy kiváltom a gyógyszert és ha nem működik az én megoldásom, akkor mindenképpen elkezdjük az antibiotikum szedését. Először a feleségem még ragaszkodott hozzá, hogy adjuk be a gyógyszert, hát beadtam a derekamat - Réka 5 per múlva kihányta az egészet és émelygett az erős gyógyszertől. És akkor az illóolajokhoz nyúltam, amit azóta sem bántam meg és már másokon is segít a receptem. Valószínűleg több illóolaj is hatásosan gyógyítja a középfülgyulladást, nekem a két gráciám lett a Rómaikamilla (Chamaemelum nobile) és az Olasz szalmagyopár (Helychrisum italicum).

Mindkét olajból fél-fél cseppnyit felszippantva egy cseppentőbe a fejet enyhén oldalra hajtva belespricceltem a fülébe, illetve a fülcimpa alsó része mögött a kis mélyedésre kentem még fél-fél cseppet - itt a legvékonyabb a szövet a hallójárat felé. A műveletet este, majd reggel ismételtem meg s a gyerek másnapra már csak enyhe nyomásra jelezte, hogy egy kicsit érzékeny a füle. A harmadik napon visszamentem kontrollra a gyerekorvoshoz, aki csodálkozva megállapította, hogy a gyulladás teljesen elmúlt. Kíváncsian megkérdezte milyen olajokat használtam, felírta a latin nevükkel egyetemben. Két nap múlva a kisebbik lány, Zita ugyanolyan fülgyulladástól kezdett szenvedni. A menetrend ugyanaz volt mint a nagyobb lánynál: orvos, recept, olajok és két nap múlva antibiotikum nélkül elmúlt a betegség. 1 évvel később már Magyarországon ismétlődött meg az eset most csak a nagyobb lánynál és az itthoni doktornénivel eljátszottuk azt amit az amerikai doktornénivel. Ő is haladóbb gondolkodású és mindig élénken érdeklődött, hogy milyen olajokat használtam.

És akkor az én két olajomról egy rövid jellemzés.


Rómaikamilla (Chamaemelum nobile syn. Anthemis nobilis) 
Egyéb nevek: nemes pipitér, római székfű
Angol neve: Roman chamomile
Botanikai besorolás: fészkesek (Asteraceae syn. Compositae)
Illóolaj: sárga, nagyon halvány kéktől a színtelenig, édeskés, gyümölcsös, almaszerű, intenzív aromával
Tipikus kémiai összetétel: (észterekben gazdag)
Illatprofil: szívjegy-fejjegy
Terápiás tulajdonságok:
gyulladásgátló, antimikrobiális, görcsoldó, idegnyugtató, szedatív, enyhe antidiuretikus
Előállítása: vízgőz lepárlással a virágzatból nyerik.
Biztonsági jellemzők: igen biztonságosan használható illóolaj de érzékeny bőrűeknél, különösen a jakabnapi aggófűre (Senecio jabobaea) allergiás személyeknél érdemes tesztet végezni, mert mindkettő növény ugyanabba a nemzetségbe tartozik.

Rómaikamilla Fotó: courtesy of Jade Shutes 
Olasz szalmagyopár (Helichrysum italicum)
Egyéb nevek: karifű
Angol neve: Helichrysum, Immortelle, Everlasting
Botanikai besorolás: fészkesek (Asteraceae syn. Compositae)
Illóolaj: halvány vagy sápadt sárga, édeskés,-gyümölcsös, enyhén teára emlékeztető, intenzív és egyedi aromával
Tipikus kémiai összetétel: (a nerol alkoholban és neril-acetát észterben gazdag 30/50%)
Illatprofil: szívjegy-fejjegy
Terápiás tulajdonságok:
erős gyulladásgátló, antimikrobiális, antiszeptikus, köhögéscsillapító, sebgyógyító 
Előállítása: vízgőz lepárlással a virágzatból nyerik.

Olasz szalmagyopár Fotó: AB

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése